Játékos interjú: Kovács Péter

Mióta játszol a Móravárosi Kinizsi labdarúgó csapatában? Hogyan jött ez a csapat számodra? 

A 2012-13-as szezon őszén kezdtem el edzésre járni a csapathoz, ahol megtetszett a társaság, így az igazolásomat is elkészíttettem, majd a tavaszi szezonban mutatkoztam be a csapatban. Gerecz Péter személye jelentette a vonzóerőt, valamint az, hogy még játékvezetőként működve nem egy hőzöngő brigáddal találkoztam, hanem értelmes emberekkel.

Hol és mikor kezdet a labdarúgó pályafutásodat?

Pályafutásnak ugyan nem nevezném, de mint sokan abban az időben, én is a téren, iskola udvarán kezdtem focizni. Szervezett keretek között pedig az SZVSE csapatában játszottam először, előkészítő korosztályban. Ifjúsági csapathoz érve elfogyott a lelkesedésem köszönhetően a saját linkségemnek, valamint az edzőnek, akivel sehogy sem találtam meg a közös hangot. Ez vezetett az első, hosszabb szünethez a nagypályás fociban.

Milyen sikereket értél el a pályafutásod során? Milyen klubokban fociztál? Miért hagytad abba a futballt korábban?

A SZVSE-ben eltöltött évek alatt, -hála Szabó István edző munkájának- nyertünk előkészítő, serdülő megyei bajnoki címet. Sajnos ebből a jó kis csapatból talán, ha hárman focizunk nagypályán: Győri Robi a Baktóban véd, Bodó Attila visszatért a gyökerekhez, és a SZVSE-ben játszik, na és jómagam. Ezekben a korosztályokban rendre játéklehetőséghez jutottam a Csongrád megyei válogatottban is, amit Hegedűs András irányított. Itt együtt játszottam Szabics Imrével, aki korosztályunkból messze a legtöbbre vitte. A legszebb élmény is a serdülő bajnoki címhez kötődik, egy SZVSE-Dózsa meccs szünetében, hangosbemondóval kísérve kaptuk meg az aranyérmeinket. Akkoriban még nem 50 ember járt hétvégén egy szegedi rangadóra. Felejthetetlen élmény volt.

A Vasutast elhagyva 6-7 éves pauza következett, ami a versenyszerű focit illeti, csak kispályázás volt barátokkal.

24 évesen, gyerekkori edzőm, Szabó István hívására elkezdtem látogatni a Szőreg edzéseit, ahol bemutatkozhattam a megyei I. osztályban, de stabil ember nem tudtam lenni, az akkor igen erős csapatban. Mellette párhuzamosan elkezdtem a játékvezetői tanfolyamot, és mivel abban nagyobb fantáziát láttam, a labdarúgás játék része megint háttérbe szorult.

Miért választottad a másik oldalt vagyis miért lettél játékvezető? Milyen érzés volt a másik oldalról látni a pályán történteket? Miért hagytad abba?

2005. tavaszi szezonban Eperjesen debütáltam partjelzőként a játékvezetők táborában. Pár év alatt eljutottam az NB3-as kerettagságig, ahonnan a saját lustaságom (fizikai teszt nem teljesítése) miatt kiestem. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy 2009-ben megválasztottak a legjobb Bács-Kiskun megyében működő játékvezetőnek, valamint 2012-ben a legjobb megye 2-es játékvezetőnek Csongrádban.

A kezdeti időszak nagyon szép volt. Szinte minden mérkőzés után volt egy közös ital, olykor vacsora, nemritkán mindkét csapat részvételével. Ezek az összejövetelek a mérkőzés kulturált megbeszélésére szolgáltak, számonkérésnek, fenyegetőzésnek nyoma sem volt. Ez a dolog mára teljesen kiveszett, köszönhetően az elszegényedő országnak, embereknek. Az általános nélkülözés, rosszkedv, ingerültség sajnos a pályán, pálya mellett is megjelent, egyre több meccs szólt a balhézásról. 2012 őszén, amikor engem is megtámadott egy "focista", úgy döntöttem elég volt, nem ér ennyit az egész. Egyik napról a másikra abbahagytam a dolgot, ami sok szép élménnyel ajándékozott meg. Egy példa: Zoran Kunticsnak Tompán egy mérkőzés utáni vacsorán meg tudtam köszönni, hogy gyerekként láthattam a Fradit a BL-ben.

Mi a hobbid?

A foci mellett imádok lábteniszezni, horgászni. Szeretem a jó filmeket, sorozatokat. NBA-rajongóként sportkártyákat gyűjtök.

A család milyen fontos szerepet tölt be az életedbe a labdarúgás mellett? Van-e aki még focizik a családban?

2008-ban házasodtunk össze feleségemmel, aki két szép gyermekkel ajándékozott meg. Fiam 2009-ben született, ő is a Móravárosi Kinizsi játékosa, Dékány Dóra kezei alatt pallérozódik. Kislányom 2014-ben jött világra, és már ő is bele-belebotlik a labdába. Hálás lehetek, köszönettel tartozom a feleségemnek, hogy elnézi nekem az edzésre, meccsre járást, hiszen mindez sok időt elrabol a családtól.

Hogy érzed magad jelenlegi klubodnál? Mit gondolsz a klubról?

Kiváló társaságba csöppentem, így ragyogóan érzem magam a klubnál. Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy csak jöttek hozzá játékosok. Ha jól emlékszem, mióta itt vagyok, innen még senki nem igazolt el. Végre egy olyan csapat, ahol nem fizetett zsoldosok vannak, hanem az egymás, és a foci szeretetéért játszó emberek.

Milyen céljaid vannak még az életben, mind a labdarúgás, mind pedig az élet során?

A gyermekeinket felnevelni, elindítani az életben. A foci jelszavam pedig: "Ezt egy életen át kell játszani!"