Móravárosi-Kinizsi SportKör
Friss hírek:
2024. március 28. (csütörtök)

Krébesz Attila értékelte az U14-es csapat 2016/2017-es szezonját.

soccer-inspiration-wallpaper-960x540.jpg

Utánpótlás csapatunk a 2016/2017-es szezont a 4. helyen zárta. Összesen 6 vereséget szenvedtek, kizárólag a 3 dobogóstól kaptak ki, viszont tőlük oda vissza. 41 gólt lőttek és 28.-at kaptak. Csapatunk legeredményesebb játékosa Magyar Bernát lett a maga 11 góljával. A statisztikákat letudva a csapat edzője Krébesz Attila értékeli a csapat teljesítményét.

Mennyire vagy elégedett a látottakkal, és a csapat helyezésével. 

 Őszintén szólva, nem nagyon. Véleményem szerint a 2. vagy a 3. hely lett volna a reális célja csapatunknak. Sajnos a rangadókon rendre megremegett a lábunk, összesen 9 pontot veszítettünk a szezon során tapasztalatlanságunk miatt. Az első az Ásotthalmon elszenvedett 2-0.-ás vereség. Körülbelül 20 helyzet a 70 perc során, 10 ziccer melyből 5-6 száz százalékos. Ellenfelünk 4 helyzetből kettőt értékesítve tartotta otthon a 3 pontot. A második a Szeac LAA ellen hazai pályán elszenvedett 5-2.-es vereség. A különbséget a két csapat közt a bátorság, és a helyzetek kihasználása jelentette. A harmadik talán a leginkább fájó vereség a Szeac LAA ellen idegenben 1-0.-ra elveszített mérkőzés, fegyelmezett játékkal bőven ellenfelünk főlé nőttünk egyedül a gól hiányzott játékunkból. Ami pozitívum, hogy a célt melyet a szezon megkezdésekor magunk elé kitűztünk sikerült teljesíteni. (1-5. hely)

Miben voltak jobbak a dobgós csapatok? 

Ha valaki a tabellára tekint, láthatja, hogy a bajnokságot megnyerő Lit-Szeac makulátlan mérleggel 16-0-0 sorozattal 151 gólt rúgva nyerte a bajnokságot. Ők mindenben jobbak voltak. A második helyezett Szeac LAA a kiegyensúlyozott teljesítmény mellett a rangadókon elért eredményeinek köszönheti helyezését. A bronzérmet megszerző Ásotthalom ha szakmailag szemszögből nézem semmivel sem volt jobb mint mi, viszont az elért eredmények sajnos nem ezt tükrözik. Ilyen a labdarúgás. 

Hogyan tudnád jellemezni csapatodat? (A pályán és azon kívül.)

Hatalmas egyéniségek, mindenkinek megvan a maga életrevaló stílusa. Sokszor látom más egyesületeknél, mennyire ki tud csúszni egy-egy gyerek, csapat viselkedése az edző kezei közül. Szerencsére nálunk nincs ezzel gond. Véleményem szerint mindennek az alapja a kölcsönös tisztelet, és bizalom. Ha e két tényező adott, akkor van esélye egy edzőnek csapatot építeni. Szerencsére nálunk minden körülmény adott, így egy rendkívül színvonalas kis baráti társaságnak lehetek személy szerint én is a tagja. 

A pályán mutatott teljesítményükkel már nem vagyok ennyire elégedett. Szerencsére nagyon sok jó képességű játékossal dolgozhatom együtt, akikből sikerült csapatot kovácsolni. Amit igazán hiányolok az a csibészség, kreativitás, és a mostaninál is gyorsabb játék. A sablon mozgásokat már igazán jól játsszák, viszont a váratlan megoldásokra kevesen képesek. Ha ezeket a felkészülési tökélyre fejlesztjük, beszélhetünk egy esetleges tabellás helyezésről. 

Ugye meghatározó játékosokat vesztettél a 2003-ok távozásával, mik a terveid a pótlásukra? 

A 2003-ok távozására már a szezon kezdete óta fel voltam készülve, tudatosan több fiatalt beépítettem a keretbe, akik hasonló, vagy jobb teljesítményt tudnak majd nyújtani mint a kiöregedettek. Talán Magyar Bernát játékát, és mentalitását lesz a legnehezebb pótolni. Jelenleg Rácz Ádám tűnik a legmegfelelőbb célpontnak Bernát posztjára. Több U13-as játékos is felkeltette érdeklődésemet, és arra ösztönzött hogy jövőre bizalmat szavazzak neki. Az u14-es kerethez frissen csatlakozók névsora: Olajos Tamás, Beke Zalán, Farkas Dávid, Mészáros Benedek illetve az U11-ből kiöregedő Liszli Gábor. (Talán 1-2 új igazolás) 

Milyen felkészülési időszakot tervezel a következő idényre? 

A felkészülési időszakot a II. Sándor Károly focitáborral indítjuk, ahol napi 2 edzés és számtalan csapat építő program várja a 2006-2005-2004.-ben született fiatalokat. Ezt követően heti 3 edzés, és minden hétvégén edzőmérkőzés a szezon kezdetéig. Az hogy milyen csoportba kerülünk még a jövő zenéje, de egy dolgot biztosan tudok. Csapatom már kinőtte azt a mentalitást, hogy a tisztes helyállás számít. Számunkra nem lehet más a cél mint a dobogó valamely foka.