2016.09.23.-án U14-es csapatunk a tabella második helyén tanyázó Zsombó ellen lépett pályára idegenben. A második fordulóban szabadnaposak voltunk. Kis előtörténet: A tavalyi évben mind idegenben mind, a hazai mérkőzésen vereséget szenvedtünk vendéglátónkkal szemben, előbb 4-3 ra, majd otthon 3-2-re...
2016.09.09.-én utánpótlás csapatunk megkezdte a 2016/2017.-es bajnoki szezont. Ellenfelünk Zákányszék korosztályos csapata volt. Kezdőcsapat: Venkei, Szekszárdi, Csurgó, Monostori, Magyar, Horváth, László, Elek-Rátai, Bárdos-D. G.
A nyári tábort követően heti három edzéssel vágott neki utánpótlás csapatunk a Szeptember 9.-én kezdődő 2016/2017-es szezonnak. A 2002-ben született játékosaink mind feljebb léptek az U16-os korosztályba. Csapatunk egyik legnagyobb kérdése, hogy ki fogja pótolni az elmúlt szezonban házi gólkirályi
A tavalyi évhez hasonlóan, ismét megrendeztük az U11-es és az U14.-es csapatainknak a nyári alapozó focitábort. Ami különbséget jelentett, hogy ezúttal klubunk egykori legendájának nevét viselte a tábor. Hegedűs Leventével (U11 UP edző) megpróbáltunk egy olyan tábort összehozni, amely megtartja az e...