Móravárosi-Kinizsi SportKör
Friss hírek:
2018. december 14. (péntek)

Beszámoló Kübekháza – MVK utolsó bajnoki mérkőzésről. (archivált)

moravaros-ujszentivan-gyozelem.jpg

2013. június 08.-án lejátszottuk utolsó bajnoki mérkőzésünket csoportunk 12. helyezettjével Kübekháza csapatával. Pikantériája a mérkőzésnek, hogy Valkai János egykori „sikereinek” színhelyén játszhatott újra.

Nem volt meglepetés csapatunk összeállításában Gerebicz mester azon játékosoknak szavazott bizalmat kik az idényben kevesebb játéklehetőséghez jutottak.

Kezdő 11.

Varga L.

Varga P. – Sövényházi G. – Laczi N. – Kovács P.

Varga G. – Makra G. – Laczi Z. – Vidákovics I.

Krébesz A. – Valkai J.

Csere.: Lukovics D. – Balog T. – Valkai Z.

Nem nagy iramban kezdődött a mérkőzés, puhatolózott mind két csapat, komolyabb lehetőségek a vendégek előtt adódtak, több tetszetős támadást vezettünk, de csak kapufáig jutottunk Vidákovics által. Hazaiak ívelésekkel operáltak, kisebb nagyobb sikerrel. 27. percben Kozma László eresztett el egy jobbost a vendég kaputól 20 méterre. Varga kapus szerencsétlenségére pont előtte pattant meg a zsuga, így a hálóban kötött ki.1-0 Tombolt a közel 30 főnyi szurkolósereg. Bajban a vendégek. 

45. percig Varga László bravúrjai mentettek meg minket a lebőgéstől, közel 4-5 ziccert fogott, melyek kihasználása hazai oldalon, eldönthették volna a mérkőzést.

Félidő. Kettős csere vendégoldalon Varga P. helyére Valkai Zoltán a védelembe, Makra G. helyére Lukovics D. érkezett a középpályára. Fordulást követően nem sokat kellett várni az egyenlítő találatra, Valkai J. tartotta meg parádésan a labdát két védő közt majd, fordult a kapu felé, és szerezte meg az egyenlítő találatot egy jól célzott lövéssel. 1-1

52. perc Varga Gábor helyére érkezett Balog Tibor. Nyomtak a hazaiak, ismét Varga Laci bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne szerezzék meg a vezetést. Egy gyors kontrát követően ismét Valkai János tartotta meg a labdát, majd tálalt a csereként beállt Lukovics elé, aki bődületes erővel ragasztotta léc alá a lasztit. 1-2 Hazai kapusnak ideje sem volt reagálni a lövésre, a mesternek dagadhatott a mája bejött a csere.

75. perc a hazaiak 8 számú játékosát Szirkovicza Dávidot küldte le a játékvezető második sárgalapját követően. 10 emberre fogyatkoztak a hazaiak.

80.perc Krébesz szerzett labdát saját 16.-ánál, majd iramodott meg, a hazai kapu felé, nem tudták szerelni, középpályán egy parádés kényszerítőt ejtett Valkaival, és tovább robogott, már csak a kapus volt közte és az áhított gólja közt, érkező védőt egy lövő csellel elküldte, szétnézni a szomszédos bokrokba, majd nagy erővel centikkel a kapu fölé vágta a labdát. Földeáki mérkőzéshez hasonlóan Fortuna ezúttal nem Valkaiba, hanem Krébeszbe állította a bökőt.

85. perc Tizenegyes!! Jogos vagy jogtalan, megmondani nem tudom a játékvezető egy kétes szituációban kezezés miatt a tizenegyes pontra mutatott. A labda mögé az exkübeki Valkai állt, és magabiztosan a hálóba gurított. 1-3.

90.perc Faragó Tamás könyökölte le alattomos módon Lukovics Dánielt. Spori asszisztensével történő egyeztetést követően felmutatta Faragónak a jogos piros lapot. Teljes mértékben felesleges, és sportszerűtlen megmozdulás volt, de hát ez jellemzi a mai magyar modern labdarúgást, ilyen szinten.

Mérkőzés legjobbjai.:

- Varga László (Csapatkapitányként, a mérkőzés döntő pillanataiban tartotta a lelket csapatunkban, bravúrjai győzelemhez segítette a csapatot. )

- Valkai János ( Két gólt szerzet, gól passzt adott teljesítménye megpecsételte Kübekháza sorsát. 

Legharcosabb.:

- Laczi Zoltán (Egyedül tartotta a lelket középpályánkban, irányított, fejpárbajokat nyert!!!!!, szerelt.

Arany ember.:

- Lukovics Dániel (Becserélésével lendületet kapott középpályánk, mérkőzésfordító gólt szerzett.)

Szörnyű nap.

- Makra Gábor (Sérülése miatt nem tudott 100%.-on pörögni, ez rá is nyomta teljesítményére a bélyeget, valahogy nem találta helyét a középpályán.)

- Krébesz Attila(Sajnos ismételten nem talált a kapuba, voltak jó megmozdulásai, de bal oldali elfutásán kívül nem sok maradandót mutatott a mérkőzésen.)

Folytatás 22.-én az évadzáró vacsorán, addig is jó pihenést mindenkinek.

Készítette: Krébesz Attila

Hozzászólások: