Móravárosi-Kinizsi SportKör
Friss hírek:
2024. március 29. (péntek)

Sándor Csikar Grund – műfüves pályát adtak át Móravároson (archivált)

2781254.jpg
Szombaton délelőtt átadták a móravárosiaknak a TAO-pénzből megvalósuló 20×40 méteres, műfüves pályát, a Sándor Csikar Grundot, ami lényegében az épülő Móra Balázs Sport- és Szabadidőközpont első üteme is. (SzegedMa és Délmagyar ckkei nyomán)

Idén szeptemberben tették le a Móra Balázs Sport- és Szabadidőközpont alapkövét a Sancer-tavaknál. A TAO-pályázat útján történő pályaépítéshez az MLSZ és az önkormányzat közti szerződéskötést októberben hagyta jóvá két testület is, a vagyongazdálkodási és a pénzügyi bizottság, heteken belül pedig az építkezést is megkezdték. A műszaki átadás november 30-án kezdődött, ennek lezárultával, most szombaton pedig az ünnepélyes szalagvágás is megtörtént.

Az átadó elején a nemrég elhunyt egykori móravárosi labdarúgóra, későbbi játékvezetőre,Bokor Bélára emlékeztek a megjelentek. „1931-ben Móravárosi Torna Egylet néven alakult meg a helyi klub, s az alapítókat az a hit vezérelte, hogy a csapat lehetőséget adhat az itt élő fiataloknak a sport révén a kitörésre szegény sorsukból. Ez a hit bizonyságot nyert, innen indult ugyanis Sándor Károly karrierje és később Kocsis Lajosé is, aki mindmáig a térség egyetlen labdarúgó olimpiai bajnoka. A Kinizsi 1999-ben megszűnt, pályáját eladták, de most 2012-ben Csorba Ágnes elnök asszony vezetésével újjáalakult a klub, amely egy felnőtt és egy ifjúsági csapatot is versenyeztet” – mondta el beszédében Nógrádi Tibor, önkormányzati képviselő, a Magyar Labdarúgó-szövetség területi igazgatója.

 Kiss-Rigó László megyéspüspök, az MLSZ Csongrád megyei társadalmi elnöke szerint ennél szebb ajándékot az itt lakók nem is kaphatnának környezetükben. Az eseményen megjelent Mészöly Kálmán, az MLSZ nagykövete is, aki kifejtette, hogy a fiatalokat ismét a futball felé lehet csábítani a pályaépítési programmal, és az ilyen minőségi grundok, egyre többeket csalnak ki focizni. A ceremónia után a Móravárosi Kinizsi SK öregfiúk-csapata mérkőzött meg a Móraváros barátaival, a meccset 5-1-re az öregfiúk nyerték.

A győztes csapatot Hadár Attila,Csordás József, Prágai Gábor, Révész Roland, Szabó István, Szécsi István és Török Gyula erősítette, míg a Móraváros barátainál Kiss-Rigó László, Mihálffy Béla, Bernáth Péter, Major László, Krébesz Attila, Orosházi László, Gerecz Péter és Varga Gábor lépett pályára.

A pálya mintegy 28 millió forintból készült el, ebből 70 százalék a pályázati pénz a többi a város önereje. Szeged több pályázatot is nyert a szabadidőparkra, épül még öltöző, egy kultúrház, játszótér és lesz parkosítás is. A Móra Balázs Sport- és Szabadidőközpont első elkészült üteme ez az új műfüves grund.