Móravárosi-Kinizsi SportKör
Friss hírek:
2024. március 28. (csütörtök)

Győzelmek hétvégéje! (archivált)

gyozelem.jpg
Az újjáalakult Móravárosi Kinizsi életében ez az első hétvége amikor a felnőtt és az ifi csapat is nyerni tudott. Lássuk hogy mi történt.

Pázsit Se-UTC II 0-3 Móravárosi Kinizsi Sk.  Gyálarét 50 néző Vezette: Mucsi, Farkas, Cseh 

Pázsit Se: Schmitz, Perényi, Bálint, Tanács (46' Sisák), Farkas, Torjai (69' Vass), Hegedűs (58' Molnár), Péczely. Török, Tóth, Lesznek (69' Tihanyi)

Csere:Arató

Móravárosi Kinizsi Sk: Varga L., Varga P., Laczi N, Gerebicz A, Valkai Z, Martonosi Zs. Paksi M, Magyar B.(69' Koncsek) , Krébesz A, Valkai J.

Gólszerző: Krébesz (40'), Laczi Z (57') Magyar B.(62')

Sárgalap: Krébesz A, Gerebicz A illetve Török Zs.

 

Mondhatni rangadó hangulatban kezdőt a mérkőzés. Mindkét csapat a győzelemre játszott. A mérkőzés első 25 percében a UTC csapata irányította a dolgok alakulást. Több támadást is vezetek de ezek rendre elhaltak a móravárosi védőkőn. Az idő előrehaladtával a Kinizsi is kezdett magára találni. Kijöttek a szorításból és fokozatosan átvették a mérkőzés irányítást. A jól begyakorolt labdatartásos, rövid passzos játék meg is hozta a várva várt első gól a 40. percben. Ekkor egy jobb oldali Paksi Milán által szépen középre adott labdát Krébesz Attila belsőzte a kapu közepébe, ezzel vezetést szerezve a móravárosi csapatnak. Nem sokkal a gól után már a szünet jöhetett.

A pihenő idő után a csapatok ott folytatták ahol előzőleg abba hagyták. A Móraváros támadott az UTC védekezett. Az 57. perceben Laczi Norbert kapott labdát 20 méterre a kaputól. A labda  átvételét követően a laposan meglőtt játékszer a vizes talajon felgyorsulva az ép elvetődő UTC-s hálóőr hasa alatt a hálóban kötött ki. Laczi Norbert szerencsés lövésével megduplázta az előnyét a Móravárosi alakulat. Ezek után sem álltak le Gerebicz tanítványai. Ekkor érezhetően benne volt a levegőben az akár nagyobb arányú győzelem is. A 62. percben Magyar Béla egy lepattanó labdát szedett össze kb 18 méterre az UTC kapujától majd egy remek lövéssel három gólosra növelte csapata előnyét.

Ezek után a móravárosi alakulat visszavett a tempóból és átadta a területet a Pázsit játékosainak. Több kimaradt helyzet után a legnagyobbat a 84 perceben jegyezhettük fel ahol is a Pázsit csatára egy az egyben vezethette rá a Kinizsi kapusára a labdát. Egy szépségdíjas találat lehet volna a lövése, hisz egy átemeléssel próbálkozott, ám a labda  a kapu mögött eset le, így marad a három gólos vereség. 

A móravárosi alakulat többet tett ezen a mérkőzésen a győzelemért, így megérdemelten hozta el a három pontot a sokat hibázó Pázsit UTC otthonából.

Gerebicz Attila: Ez a győzelem az akarat, és küzdelem diadala. Végre kijött az a játék amit már régen gyakorlunk és csapatunk védje lesz a jövőben. Gratulálok játékosaimnak akik 100%-ot vagy még annál is többet nyújtottak. 

IFI

Röszke – Csongrád 1-0

Nagy napja volt a mai, a Móravárosi Kinizsi ificsapatának. A jelenleg kölcsönben Röszkén játszó alakulat megérdemelten megszerezte első győzelmét a bajnokságban.

Nem túl jó előjellel vágott neki a mai mérkőzésnek az ifi gárda. Sajnálatos módon több kulcsjátékos is hiányzott a csapatból. Mondhatni tartalékosan kellett Varga Gábor edzőnek a csapatát a pályára küldenie.

A játéktérre lépő játékosok mindegyikén érződött a bizonyítani akarás. Mindenki nagyon szerette volna a győzelmet és ezért a pályán is mindet megtett. 

A kezdeti tapogatózások után a játékot inkább a móravárosi alakulat irányította. Több nagy lehetőséget is kidolgozott ám ezek mind kimaradtak, egészen az első félidő derekáig amikor is Petrán egy lecsorgó labdára rácsúszva tudott gólt szerezni. A félideig a középpályán egymásnak feszülő két csapat játéka dominált, kapura egyik gárda sem volt veszélyes.

A második félidőt a Csongrád csapat kezdte jobban. Rögtön meg is tornáztatták a hazai kaput védő Gulyás Gergőt aki állta is a próbát és három nagyszerű védéssel góloktól mentette meg csapatát. Ezek után ismét a hazai csapat kezdett kontratámadásokba. Több nagy helyzet is adódott Nagy Alberto előtt, aki többször is önzetlenül inkább passzolt és egy esetben csak a vendég kapuson, múlt hogy nem növelte tovább csapata góljai számát.

A második félidőt remekül védekező hazai gárda megérdemelten nyert. Az csapat minden tagját dicséret illeti a hozzálássa miatt. Ilyen nagyszerű győzelmekkel még sok szép sikereket érhet el a Móravárosi Kinizsi Sk ificsapata.

Varga Gábor: Gratulálok csapatomnak.Végre azt játszottuk és úgy amit tudunk. Fegyelmezett játékunkkal sok gondot okoztunk a jól és veszélyesen játszó ellenfélnek. Boldog vagyok, hogy megvan a három pont. De mostantól dolgozunk tovább, hogy még több hasonló sikerekben legyen részünk!