Móravárosi-Kinizsi SportKör
Friss hírek:
2024. március 28. (csütörtök)

MKHSE utánpótlás játékos a megyei válogatottban!

play-or-die-wallpaper-1366x768.jpg

Tájékoztató!

A "megyei kiválasztóra" négy játékost delegált klubunk. Elek-Rátai Vajk(2005), Horváth Levente(2005) és Fűrészes János(2005) személyében három középpályást, Bárdos-Dánszki Gergő(2005) révén pedig egy támadót. 

A négy játékosnak Hódmezővásárhelyen kellett megmutatni, mire is képes igazán. A srácok két turnusban utaztak Hódmezővásárhelyre. Janó kreativitása, játékstílusa egyből kiemelte társai közül, a kiválasztón mutatott teljesítményét a szakmai stáb oklevéllel jutalmazta.

Gergő, Vajk és Levente nem került be első körben a megyei válogatottba. A Zsombó elleni mérkőzésünket a helyszínen tekintette meg a válogatott szakmai vezetője. Gergő, mérkőzésen mutatott játéka, arra ösztökélte Dlusztus Imrét, hogy visszahívja a fiatal csatárt és újra megnézze játékát. Konkrétan Gergő nem került be a válogatottba, de játékát folyamatosan figyelemmel követik. Leventének, és Vajknak pedig egy olyan élményben lehetett része, mely motivációként a legmegfelelőbb egy ilyen fiatal játékosnak. 

Immár két éve dolgozunk teljes utánpótlás kerettel (U7-U19).  Janó az első, de nem az utolsó labdarúgó, aki klubunkból a megyei válogatottba kerül. Nyáron U16.-os csapatunk oszlopos tagja és kapitánya Mészáros Márk teljesítménye keltette fel az NB2-es SZEOL SC figyelmét, próbajátékát követően azonnal leigazolták.

Az vezetőség, és a szakmai stáb nevében gratulálok, Janónak válogatottsághoz, és kívánok neki sikerekben gazdag mérkőzéséket, és élményeket.